Az oldalon történő látogatása során cookie-kat (“sütiket”) használunk. Az oldalon történő "Elfogadom és továbblépek" gomb megnyomásával elfogadod a cookie-k használatát.
Menü

Februári Szépségügynökünk, Kuti Kriszti

Februári Szépségügynökünk, Kuti Kriszti „A Schüssler kozmetikumok mellett szerelemmel szépülök!”Kriszti azt vallja, hogy a szerelem mindenkit megszépít, ám amikor ezt mondja, nem csak a párkapcsolatokra gondol: szerinte egy munkát vagy hobbit is lehet teljes szívvel szeretni, és igazán szerencsés, akinek ebből egy is megadatik. Ha pedig több is, az aztán a hab a tortán!

 

Február Szépségügynökének sikerült a hivatásában, a magánéletben és a szabadidőben is szerelembe esnie, de mielőtt túlzottan csillámporosnak festeném le, hozzáteszi, hogy természetesen az ő hétköznapjaiban is akadnak nehézségek, szó sincs arról, hogy náluk minden rózsaszín - az a belső erő azonban, amit a családjától, a kedvesétől, a kollégáitól és a kedvteléseitől kap, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy felülkerekedjen az elé gördülő akadályokon. Februárra - vagyis arra a hónapra, ami a szerelmesek napját is magába foglalja - keresve sem találhattunk volna jobb Szépségügynököt Krisztinél, aki örömmel mesélt magáról és kedvenc Schüssler termékeit is megmutatta.

Ragyogó munkahely

Amikor Kriszti épp nem Szépségügynökösködik, akkor sem unatkozik: „Az eredeti végzettségem szerint közgazdász vagyok, de munka terén 24 éves korom óta a marketing a szerelmem, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy minden nap azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Jelenleg egy alternatív anyagból készült karikagyűrűket forgalmazó, rendkívül családias cégnél foglalkozom ékszermarketinggel: hipoallergén anyagokból készült gyűrűket kínálunk a hozzánk fordulóknak.” 

Korábban egy nagy multi hazai Kft-nél dolgozott, kislánya, a 8 és fél éves Panni születése után nyergelt át a kisebb léptékű munkahelyre. „Minket általában azok keresnek meg, akik valamilyen fémallergiában érintettek, és nem viselhetnek klasszikus nemesfémből készült ékszereket, de az eljegyzésük vagy egybekelésük napján sem szeretnének lemondani a karikagyűrűről vagy a menyasszonyi ékszerekről. Panni születése előtt egy nagy cégnél dolgoztam, amit akkor imádtam és rengeteget tanultam is az ott töltött évek alatt, anyukaként viszont kifejezetten jól esik ezen a jóval kisebb, ám sokkal családiasabb hangulatú munkahelyen dolgozni. A rám bízott feladatokat itt is nagyon szeretem, mégsem csak a munka tölti ki az életemet: elég idő jut a kislányomra, és arra, hogy a szívemnek kedves dolgokkal foglalkozzak” - részletezi Kriszti, aki külsőleg Schüsslerekkel szépül, a belső harmónia eléréséhez pedig több eszközt is bevet.

Az egyik ilyen számára a jóga, amivel 12 évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni, vagyis várandósan is javában benne volt az ászanák gyakorlásában, igaz, akkor kismamajógára váltott. „Régi álmom vált valóra azzal, hogy belefogtam a gyermekjóga oktatásába. Bár a mostani vírushelyzetben sajnos nem találkozhatunk személyesen a gyerekekkel, online órák keretében szerencsére láthatjuk egymást. Mindig is azt gondoltam - most pedig a gyakorlatban is meggyőződhettem róla -, hogy gyerekekkel foglalkozni a legszebb dolog a világon, én rengeteget töltekezem a kicsiktől érkező visszajelzésekből és a tőlük kapott sok-sok szeretetből. Sosem fogom elfelejteni, mennyire jó érzés fogott el, amikor a kislányom iskolájában összetalálkoztam a jógás gyerekekkel: fürtökben ölelték át a derekamat, és egymás szavába vágva kérdezték, mikor lesz a következő jógaóra, mert alig bírják kivárni, hogy ismét találkozzunk” - idézi fel Kriszti, aki akkor a meghatottságtól elmorzsolt egy könnycseppet, és úgy érezte, hogy egyetlen lépés sem volt hiábavaló az idáig vezető úton.

Az vagy, amit magadra kensz

Kriszti szívéhez nagyon közel áll az aromaterápia is, hobbi szinten sokat tanult ezen a téren: meglehetősen jól ismeri és rendszeresen használja is az illóolajokat. Az így szerzett tudás nála összefonódik a jógával: amikor adódik lehetőségük a személyes találkozásra, a gyerekjóga órákon is használja az olajokat, amíg pedig várják, hogy ne csak az online térben jógázzanak együtt, a kislánya esti lazító, lecsendesítő masszírozásához használja lelkesen az aromaterápiát. „Erre mindig a meseolvasás után kerítünk sort, s hogy mennyire jól működik, azt hűen tükrözi, hogy Panni egyszerűen csak lélekbalzsamnak hívja a kis esti rituálénkat” - teszi hozzá mosolyogva.

Február szépségügynöke szerint a mondás, mely szerint az vagy, amit megeszel, nyugodtan kibővíthető azzal is, hogy amit magadra kensz. „Minden, ami a bőrünkkel érintkezik, beszívódik és bejut a véráramba. Ebből kiindulva számomra kiemelten fontos, hogy a kozmetikumaim olyan tiszták legyenek, hogy akár meg is lehessen enni azokat. Ezért is kerestem tudatosan egy olyan kozmetikai márkát, ami kizárólag természetes összetevőkből készült termékeket kínál, így találtam rá a Schüssler Natúrkozmetikumokra, amelyek ma már tényleg tetőtől talpig szépítenek. Nagy örömmel tölt el, hogy egy hazai márka ilyen csodás sikereket ért el, és szüntelenül törekszik a megújulásra.”

Legyen szó bármilyen termékről, Kriszti a vásárlás előtt mindig alaposan átolvassa az összetevők listáját, ami amolyan szakmai ártalom nála, egyáltalán nem divatból teszi. „Amikor először vettem a kezembe egy Schüssler arckrémet, átfutottam, hogy mi került a tubusba, és egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy kipróbálom! Az első terméket egyébként egy barátnőmtől kaptam ajándékba, aki jól tudta, hogy nálam csakis a natúrkozmetikumok jöhetnek szóba. Egy sokat ígérő Anti-aging krémet választott nekem, a várt hatás pedig nem maradt el, így szép lassan, mondhatni észrevétlenül körbevettem magam Schüssler kozmetikumokkal.” 

Kriszti kedvencei

Kriszti azt meséli, hogy a rózsavíz náluk igen gyakori vendég, nem csak a fürdőszobában, hanem a konyhában is, Panni születésnapján például mindig rózsavizes limonádé kerül a poharakba. „Amikor felfedeztük, hogy a Schüssler Natúrkozmetikumok kínálatában is szerepel rózsavizes termék, a kislányommal azonnal lecsaptunk rá, és a mai napig mindketten nagyon szeretjük: az esti arctisztításba Panni is bekapcsolódik és ő is áttörli az arcát a rózsavizes tonikkal. Mint minden kislány, ő is nagyon kíváncsi, egyszer a ránctalanító krémemet is szerette volna kipróbálni, akkor azonban türelemre intettem, megbeszéltük, hogy annak használatára neki még legalább harminc évet várni kell. Nagy nehezen beletörődött, azt azonban már most tudja, hogy egyáltalán nem mindegy, milyen készítményekkel érintkezik a bőrünk, ha szeretnénk minél hosszabb ideig megőrizni a szépségünket.”

A Nr.1+8-as Schüssler hidratáló testápoló cellulit kezelésére Kriszti másik nagy kedvence, mégpedig azért, mert a natúr összetevők közül a shea vaj az egyik kedvence: „Szerintem ez a testápoló az értékes Schüssler sók mellett a shea vajnak köszönheti azt a feszesítő hatást, amivel engem már évekkel ezelőtt levett a lábamról. Épp ezért el sem tudom képzelni, hogy hiányozzon a fürdőszobából!” Ugyanez igaz az arcradírra is, amit Kriszti hetente legalább egyszer bevet, mert már saját tapasztalatból tudja, hogy ha nem távolítja el rendszeresen bőréről az elhalt hámsejteket, a krémek, szérumok és maszkok különleges hatóanyagainak csak töredéke hasznosul. „Nagyon szeretem a Schüssler mélyhidratáló arcradírban azt, hogy a hatása azonnali: elég egyetlen radírozás ahhoz, hogy tapintásra a bababőrre hasonlítson az arcom, és szemmel láthatóan is felfrissüljön.”

Kriszti szerint a kozmetikumok mellett azok a boldog pillanatok is szépítenek, amiket a szívének kedves emberekkel tölthet: „Imádok a kislányommal alkotni a konyhában. Viccesen azt szoktam mondani, hogy vannak, akiket a vasalás tölt fel, én viszont azt utálom, helyette viszont tökéletesen kikapcsol, ha Pannival pogácsát vagy palacsintát sütünk. Ugyanilyen értékes számomra az is, ha a szerelmemmel lehetek. Szerintem ahhoz, hogy egy nő szárnyakat kapjon és igazán jól érezze magát a bőrében, nagyon sokat hozzátesz az is, ha jól érzi magát a párjával a hálószobában” - mondja kendőzetlen őszinteséggel február Szépségügynöke, aki bármennyire energikus és tettrekész, az alvás szépítő erejét sem becsüli alá. „Ha sikerül rendszeresen nyolc órát aludni, azt a bőröm nagyon meghálálja, ugyanakkor zokon veszi azt is, ha túlhajszolom magam és nem jut elég idő a pihenésre, regenerálódásra.” 

Egyszer pörög, máskor relaxál

Több mint tíz éve Kriszti első dolga ébredés után a reggeli Napüdvözlet, ami 12 különböző testtartást foglal magába, és napkezdésében a citromos víz és a kávé fogyasztását is megelőzi. „Ezzel a reggeli jógaszertartással felkészítem a testemet az előttem álló napra, és üdvözlöm mindazt, ami rám vár. Hiszek abban, hogy ha rendben van a lelkünk, akkor az a külsőnkre is hat, az én belső harmóniámhoz pedig a jóga tesz hozzá rengeteget. Ennek egyik legfőbb oka, hogy jógázás közben összehangoljuk a testünket, a lelkünket és a légzésünket, ami a legnehezebb időszakokon is átsegítheti az embert. Emellett - ha az időjárás engedi -hetente háromszor futok és elliptikus tréneren tekerek, vagyis nem vagyok az az egy helyben ülő típus. Ez persze nem jelenti azt, hogy képtelen vagyok lenyugodni, hiszen anélkül a jógában sem teljesedhetnék ki” - meséi magáról.

Kriszti a vizes sportokért is szenvedélyesen rajong már egész kicsi korától kezdve: „Gyerekkori álmom volt, hogy megtanuljak szörfözni. Korábban sosem volt saját szörfdeszkám, amikor tanulni akartam, mindig bérelnem kellett egyet. Néhány évvel ezelőtt újra a fejembe vettem, hogy visszatérek ehhez a szenvedélyemhez is, számomra igazi eufória, amikor nyaranta a Balatonnál gyakorolhatok. Az az energia, amit a vízből, a szélből és a napfényből meríthetek, semmihez sem fogható, miközben az egyensúlyozás és a vitorla megtartása hatalmas kihívást jelent” - teszi hozzá vágyakozva Kriszti, aki szinte számolja a heteket, hogy újra szelhesse a habokat a magyar tengeren. 

Tartalomhoz tartozó címkék: szépségügynök

Keresés