Márkanagykövetünk Béres Alexandra


Márkanagykövetünk Béres Alexandra

 Ahogy ő mondja, kifejezetten hisz az otthoni bőrápolásban, mert az mindig elérhető, s így neki is megvan a reggeli és az esti arcápolási rutinja, amiről egyetlen nap sem feledkezik meg. Ugyanakkor azt vallja, hogy a szépséghez elengedhetetlen a belülről sugárzó harmónia: szerinte egy őszinte mosoly vonzóbb lehet még egy tökéletes sminknél is.

„Az arcápolási rutinomban állandó a változás, vagyis nem mindig ugyanazokat a termékeket használom, hanem körülbelül háromhetente váltogatom a kedvenceimet: mindig azt használom, aminek a legnagyobb szükségét érzem. Odafigyelek a bőröm jelzéseire, ez nagyban meghatározza, hogy milyen arcápolóért nyúlok reggel vagy este” – oszt meg rögtön egy fontos apróságot Szandi, aki azt is elárulta, milyen termékekkel kényezteti a bőrét.

Hétköznapi bőrápolás, cseppet sem hétköznapi kozmetikumokkal

Szandi minden nap sminkel, úgy érzi, neki erre szüksége van ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. Reggel, ébredés után C-vitaminos arcszérummal és hidratáló nappali krémmel kedveskedik a bőrének, a dekorkozmetikumok felvitelével azonban vár még egy kicsit, soha nem azonnal sminkel, hanem megvárja, hogy elteljen legalább fél óra.  

 „Este, miután alaposan megtisztítom az arcomat – ez a lépés egyetlen nap sem maradhat ki–, a Schüssler Hialuron arcszérummal táplálom a bőrömet, majd éjszakai krémet viszek fel az arcomra, és rendszeresen használom a szemkörnyékápolót is” – meséli Szandi, majd hozzáteszi, hogy a kozmetikumok terén is lelkesedik az újdonságokért, ezért is tölti el nagy örömmel a Schüssler Natúrkozmetikumok használata.

„Amikor úgy érzem, hogy a bőrömnek szüksége van rá, szívesen kényeztetem például kollagéntartalmú készítményekkel is, így azt hiszem, tényleg sikerül megadnom neki mindazt, amire vágyik” – folytatja a fitneszvilágbajnok anyuka. 

Szandi naponta többször zuhanyzik, nem csak sportolás után, hanem természetesen a nap végén, otthon is. Arra mindig odafigyel, hogy hidratáló tusfürdőt használjon, a testápolásra azonban saját bevallása szerint picit nagyobb gondot kellene fordítania: „Edzés után általában rohanásban vagyok, így testápolóval ritkábban kényeztetem a bőrömet, mint szeretném, de esténként azért be tudom hozni a lemaradást. Nagyon szeretem a Schüssler testápolókat, nemcsak a hatékonyságuk miatt, hanem azért is, mert gyorsan beszívódik mind a száraz bőrre való feszesítő, mind a narancsbőrre kifejlesztett hidratáló változat.”

Mindenkinek jár az extra törődés!

Különleges alkalmak előtt Szandi szereti arcpakolással kényeztetni a bőrét, már csak azért is, mert ennek használata lelkileg is feltölti és egy kicsit ki is kapcsolja: „A hidratáló maszk használata közben szeretek egyedül lenni. Igaz, az 5 és a 10 éves lányaim mellől nem mindig könnyű visszavonulni, egy-egy fárasztó nap után, viszont esténként meg tudom engedni magamnak ezt a plusz énidőt. Nagyon szeretem azokat a maszkokat, amiket a hatóidő letelte után le kell öblíteni a bőrről.” Az arcpakolás mellett Szandi az arcradír használatát is mindenkinek ajánlja, olyannyira, hogy ezt is a kényeztető rituálék közé sorolja: „Egy héten egyszer leradírozom a bőrömet. Nagyon szeretem azt a kellemes érzést, ami a bőrradír használata után még hosszú ideig velem marad.”

A változatosság tényleg gyönyörködtet

Az, hogy Szandi milyen termékekkel ápolja a bőrét, sok dologtól függ, de mindig odafigyel arra, ha a bőre jelzi, hogy ideje újítani. Ahogy mesélte, a bőrén mindig megérzi például, ha keményebbé válik a csapvíz, ilyenkor bevet valamilyen gazdagabb hidratálót, ami bőrnyugtató hatással is rendelkezik. „Természetesen az évszakok váltakozását is szem előtt tartom, a hidegebb hónapokban a tápláló krémeket, nyáron pedig a könnyedebb állagú készítményeket választom. Úgy gondolom, hogy nekünk, nőknek, a ciklusunk váltakozásához is alkalmazkodni kell, ami az arcápolási rutinunk alakításában is megnyilvánulhat” – avat be Szandi, és hozzáteszi, hogy szerinte egyikünknek sem lenne szabad szigorú keretek közé szorítania a bőrápolást, hiszen a sablonoknál sokkal fontosabb az, amit az arcunkon látunk, vagy amit a bőrünkhöz érve érzünk. 

A bőrápoláshoz használt termékek kiválasztása során nem csak az évszakokra, hanem az évek múlására is érdemes odafigyelni, hiszen mást igényel a bőrünk a húszas éveinkben, mint 35 éves korunk után. Ezt Szandi is megerősíti, és a mindennapok során alkalmazza is, sőt egy másik izgalmas szépségtitkát is leleplezett előttünk: „Érdekes módon a sminkelés terén jobban megfigyeltem, hogy miként változik az arcom az idő múlásával – más áll jól most, mint például öt vagy tíz évvel ezelőtt. Odafigyelek arra, hogyan változik a szemhéjam és a bőröm, hiszen az apróbb ráncok is módosítják az összképet. Az évek során azt hiszem a bőrápolás terén is tudatosabbá váltam, fontos lett számomra, hogy natúrkozmetikumokat használjak a szintetikus összetevőkkel készült bőrápolók helyett.”

Kicsik és nagyok kedvencei

Szandi abszolút kedvence a Schüssler Natúrkozmetikumok közül a Hialuron arcszérum, de az Age Protection éjszakai krém és az Age Protection szemránckrém is elsőre lenyűgözte, ezeken kívül pedig a C-vitaminos arcszérumot és az Age Protection nappali krémet is nagyon megszerette. A kipirult, érzékeny bőrre való Nr. 3-as Schüssler Natúr arckrém és a Micellás arctisztító víz is bevált Szandinak, aki a testápolók között nem tudna dönteni, mert mindkettőt nagyon klassznak találja. 

Kislányai szívesen szépítkeznek az anyukájukkal, olyannyira, hogy már nekik is vannak személyes kedvenceik:Bár igazából még nincs rá szüksége, Pannánál már több dezodort kipróbáltunk, mert szerinte ezek használata igazán “nagylányos”. Az eddigiek kiszárították a bőrét vagy viszketést okoztak, a Schüssler Levendulás natúr dezodort azonban mindenféle kellemetlenség nélkül használhatja ő is, ami leírhatatlanul boldoggá teszi. A pici lányomnak, Flórának hiába van finom bababőre, hajlamos a grízesedésre, az erre való Schüssler krémet azonban lelkesen használja. Mindketten kérik esténként, hogy tegyünk az arcukra valamilyen krémet, ilyenkor csakis natúr arcápolókkal teljesítem a kívánságukat, hiszen ezeket gyerekeknél is gond nélkül alkalmazhatjuk. Ők imádják a természetes kozmetikumok illatát és textúráját, ezért ha netán elfelejtenénk az esti krémezést, addig dörgölik hozzám a pofijukat arcápolás után, míg krémesek nem lesznek.”  

 

Legfrissebb blogbejegyzések

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon