Milyen a jó dezodor? – Izzadásgátlás természetesen


Milyen a jó dezodor? – Izzadásgátlás természetesen

Az izzadást megakadályozni éppen ezért nem a legjobb ötlet, azért viszont érdemes lépéseket tenni, hogy megelőzzük a kellemetlen szagok kialakulását. Erre ma már a natúrkozmetikumok is képesek, így nem muszáj olyan dezodorokat használni, amik a szervezet számára veszélyes, szintetikus anyagokat is tartalmazhatnak. 

Miért izzadunk?

A kötőszövetekből érkező folyadék a bőr legalsó rétegében található hajszálereken keresztül kerül a verejtékmirigyekbe. Miután ezek átszűrik, a bőr pórusain át eljut a bőrfelszínre, ahol párolgással próbálja hűteni a testet. Izzadni azonban nem csak nagy melegben szoktunk, hanem télen is, nagy ijedtség, stresszhelyzet vagy bármilyen erőteljes érzelem következtében pedig csak fokozódhat a verejtékezés, amit az idegrendszer szabályoz.

Sportolás vagy szaunázás közben kimondottan egészséges izzadni, mivel méregtelenítő hatású, és a hajszálerek keringését is serkenti. Nem mellesleg „átmossa” a bőr pórusait és a szőrtüszőket, ami felér egy takarítással. Megerőltetés közben leginkább a hátunk, a mellkasunk, az arcunk és a hónaljunk izzad, de bármely testrészünkön gyöngyözhet a verejték, összesen ugyanis 3 millió verejtékmiriggyel rendelkezünk, vagyis testünk minden pontjára jut belőlük!

Erős izzadás, kellemetlen szagok

Az izzadás során felszínre kerülő verejték alapesetben szagtalan, többnyire ugyanis vízből és ásványi anyagokból áll, és kis mértékben méreganyagokat is tartalmaz. Az izzadság akkor válik kellemetlen szagúvá, ha összekeveredik a bőrön található elhalt hámsejtekkel, porral, faggyúval – ebben a közegben gyorsan szaporodnak a baktériumok és gombák, amelyek kifejezetten jól érzik itt magukat.

Gyakori tisztálkodással, természetes dezodorok használatával szerencsére hatékonyan meggátolhatjuk az izzadságszag kialakulását, a legjobb, ha szintetikus anyagoktól és alumíniumtól mentes dezodort választunk, ami természetes összetevőkkel járul hozzá az ápoltságunkhoz és magabiztosságunkhoz! Érdekesség, hogy a megszokottól eltérő test- vagy izzadságszag akár betegségekre is figyelmeztethet, a kezeletlen cukorbetegség például acetonossá változtatja az izzadságot.

Veszélyes izzadásgátlók

Bár a mi nyelvünkben nincs rájuk külön szó, mégis igaz, hogy a dezodoroknak alapvetően két fajtája létezik. Az úgynevezett anti-transpirant termékek jelentősen csökkentik a verejtékezés mértékét, míg a deodorant-nak nevezett készítmények útját állják a kellemetlen szagoknak. Akármelyiket is választod, tudnod kell, hogy a hagyományos termékek használata során az előnyök mellé jó pár hátrány is társul: bár az izzadásgátlók rendkívül hatékonyak, az esetek többségében foltot hagynak a ruhán. Gondolhatod, hogy ha a textileken ilyen „mély nyomot hagynak”, akkor a bőröddel sem túl kíméletesek.

A hónalj bőre alapvetően vékonyabb és érzékenyebb, ráadásul gyakran szőrtelenítjük és időnként a ruhánk is kidörzsölheti, amihez hozzá jön a hagyományos dezodorokban található szintetikus és agresszív összetevők kíméletlen hatása. Ennek következtében a bőr kiszáradhat, húzódhat és irritálttá válhat, ami nem csak esztétikai probléma, hanem fájdalmas is lehet. A Schüssler Natúr dezodorok hatékonyságának titka értékes összetevőiben rejlik: a kellemetlen izzadságszagot jelentősen csökkentheti a zsálya, a levendula és a bergamott kivonata, a hónalj érzékeny bőrét pedig az aloe vera kényeztetheti.

Természetes dezodorok

Tévedés azt gondolni, hogy a 100%-ban vegyszermentes natúrkozmetikumokat azoknak találták ki, akiknek érzékeny a bőre! Fontos lenne, hogy mindannyian körültekintően válasszunk kozmetikumokat, a különböző mesterséges színező- és illatanyagok, a tartósítószerek, kőolajszármazékok és a dezodorokban gyakran megtalálható alumíniumsók ugyanis hosszú távon rendkívül káros hatást gyakorolhatnak az egészségre, arról nem is beszélve, hogy allergizálhatnak. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a hagyományos dezodorokban lévő hajtógáz erősen környezetszennyező!

Legfrissebb blogbejegyzések

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Niacinamide a bőrápolásban: mi ez és mire használd?

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon

Narancsbőr elleni hatékony kezelés otthon