A szép és üde bőr titka


A szép és üde bőr titka

A bőr a legnagyobb kiterjedésű emberi szerv, amely igencsak beszédes. Elég egyetlen pillantás, hogy megtudjuk: mennyi idős, honnan származik, egészséges-e vagy küzd-e valamilyen egészségügyi problémával az, aki épp előttünk áll.

A bőr, mint a test első számú védelmi vonala

A testünk előretolt védvonala sokkal nagyobb jelentősséggel bír, mint ahogy azt a legtöbbször gondoljuk, ugyanis mindig azok a szervek viselik a legnagobb terhet az emberi testben, testen, amelyek határterületen találhatók. Ezek közül pedig egyértelműen – nagyságának köszönhetően – a bőr kitettsége a legnagyobb a különböző, kívülről érkező hatásoknak.

Éppen ezért nagyon nem mindegy hogyan bánunk vele, hogyan ápoljuk, hogyan biztosítjuk szépségét, üdeségét.

A szép és üde bőr és ami mögötte van

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a lelkiállapotunk rendkívüli módon befolyásolja testünk fizikai erőnlétét. De nem csak azt! A mentális állapotunk közvetlen nyomot hagy a bőrünkön is. Egyes bőrproblémák például szoros összefüggést mutatnak pszichés zavarokkal: nagy részük szemmel láthatóan felerősödik stresszesebb időszakban vagy túlhajszoltság esetén. Nyugodtabb, kipihentebb napjainkon a bőrünk is szebb és egészségesebb arcát mutatja.

Az egészséges bőr sima felszínű, egyenletes színű, feszes és hidratált, ezáltal rugalmas, pH-értéke pedig 5,5 körül van (ezen az értéken működnek optimálisan a bőrben játszódó folyamatok).

Mi az a pH-érték és hogyan változik külső hatásokra?

A pH-érték egy 0-14-es értékű skálán mutatja meg, hogy egy vizsgált dolog savas vagy lúgos kémhatású-e. 7-es érték felett lúgos, alatta savas, 7-es értéken pedig semleges kémhatásról beszélünk.

A bőr ideális pH-értéke savas kémhatást mutat. A pH-egyensúly a bőr savköpenyének egészsége miatt fontos, ez tartja távol ugyanis az ártalmas kórokozókat és méreganyagokat, valamint felel a megfelelő vízháztartást fenntartásáért.

Ez az érték több okból is kibillenhet: ha például nem megfelelő kozmetikai termékeket használunk vagy helytelenül táplálkozunk. A következmények a bőrön is szemmel láthatóvá válnak ráncok, pattanások, gyulladások formájában.

A bőr természetes megújulása

Talán nem mondjunk újdonságot azzal, hogy a bőr természetes módon újul meg. A csecsemők bőre átlagosan 2 hetente, a fiataloké 28 naponta, az idősebb korosztályé pedig 40 naponta újul meg minden külső behatás nélkül. Eljön azonban az az idő, amikor szükségessé válik ennek a folyamatnak a támogatása, segítése, hogy az elhalt hámsejtek akadozó távozását gördülékenyebbé tegyük.

Bőrmegújítás natúrkozmetikumokkal

Otthoni körülmények között az elhalt hámsejteket a legegyszerűbben bőrradír és -hámlasztó segítségével távolíthatjuk el. A Schüssler Mélyhidratáló arcradír kíméletesen tisztítja, élénkíti a bőrt és előkészíti a tápanyagok befogadására. Az arcradírban található Nr. 8 Schüssler ásványi só a vízháztartás egyensúlyát állíthatja vissza, szöveti szinten kezelve a vízhiányt.

A Schüssler AHA-savas hámlasztó gél a bőr felszínéről távolítja el kíméletes módon az elhalt hámsejteket. A kifejezetten száraz, vízhiányos, érett és pigmentfoltos bőrre ajánlott hámlasztó, amely Nr. 1 és 11 Schüssler ásványi sót is tartalmaz, feszesebbé és rugalmasabbá teszi a bőrt, helyreállítja annak vízháztartását, megszünetve felületének kellemetlen tapintását és fakó színét.A Schüssler BHA-savas hámlasztó gél a bőr mélyebb rétegibe hatolva távolítja el az elhalt hámsejteket és a felesleges faggyút. Használatával a bőr nemcsak puhább és simább tapintású lesz, de a zsíros és pattanásos bőr állapota is sokat javulhat. A gélben rejlő Nr. 3 és 9 Schüssler ásványi sók pedig megnyugtatják az irritációra hajlamos bőrt és egyensúlyba hozzák a faggyútermelését.

Baktériumok és mikroorganizmusok a bőrön

Bőrünk mikroorganizmusok milliárdjainak ad otthont. Ezek a legtöbbször nem okoznak problémát, mert tökéletes szimbiózisban élnek velünk.

A mikroorganizmusok szerepe

A fent említett mikroorganizmusok születésünktől fogva a bőrünkön élnek, ami – bármilyen meglepő! – nagyon hasznos, ugyanis hozzájárulnak a test immunrendszerének helyes működéséhez. Egyesek szerint még az olyan problémákkal szemben is ellenállóbbá tehetnek, mint az asztma, az allergia vagy az autoimmun betegségek.

Az egészséges bőr

Amikor a bőrünk egészséges és működése kiegyensúlyozott, az már első ránézésre látszik: szép színe van, nem tarkítják foltok és elszíneződések, rugalmas és hidratált.

Kevesen vannak azok a szerencsések, akiknek ilyen a bőre, ráadásul a kor előrehaladtával egyre nagyobb az esély arra, hogy a bőr veszít tökéletességéből. Ha működése zavart szenved és megbillen az érzékeny egyensúlya, akkor sajnos a kívülről érkező káros hatások is ronthatják a helyzetet (hiszen „rés keletkezik” szervezetünk elsődleges védőpajzsán), de a sejtjeinkből, szöveteinkből távozó méreganyagokat, vizet vagy épp faggyút sem tudja többé megfelelően kitessékelni. Arról, hogy valami nem stimmel, leggyakrabban a bőr fokozott érzékenysége, kipirosodása, viszketése, húzódása, gyulladása, korai öregedése vagy elszíneződése árulkodik.

bőr, mint az egészség fontos eleme


Mitől borulhat fel bőrünk egyensúlya?

  • Szervezetünk védővonala a nap 24 órájában készenlétben áll, és folyamatosan azon dolgozik, hogy megóvjon bennünket a káros hatásoktól. A helyzet az, hogy a munkáját mi is hátráltathatjuk, például a szintetikus összetevőkben bővelkedő tusfürdők, szappanok és arclemosók használatával egyszerűen lemoshatjuk legfelsőbb védőrétegét, ami jobb esetben „csak” vízhiányossá és érdes tapintásúvá teszi a bőrt, általában azonban nem ússzuk meg ennyivel: ki is pirosodik, érzékennyé válik és húzódhat, fájhat.
  • Ha rosszul választjuk meg az arckrémünket és a testápolónkat (például azért, mert nem a bőrtípusunknak megfelelő vagy káros összetevőket tartalmaz) csak fokozhatjuk a kellemetlenségeket! Ilyen esetben tovább rontja a helyzetet a szőrtelenítés, a műszálas ruhák viselete vagy például a klóros uszodavíz.
  • És ha már a vizes örömöknél tartunk: a káros napsugarak a vízben is érik a bőrünket, ráadásul a parton még erősebbek, így semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk a fényvédelemről! A túlzásba vitt napozás nem csak a bőr öregedéséhez járulhat hozzá, hanem erőteljesen száríthatja is a bőrt, így sütkérezés után mindenképpen érdemes olyan mélyhidratáló testápolót használni, ami 100% natúr összetevőkből áll!
  • Az intenzív izzadás – amellett, hogy kifoszthatja szervezetünk ásványi anyag készleteit – szintén dehidratálhatja a bőrünket és érzékenyebbé teheti azt, ugyanis eltolódhat a bőr pH-egyensúlya.
  • Főleg a hideg hónapokban szomorodnak el sokan, mikor megtudják, hogy a túlzottan meleg, már-már forró fürdővíz is károsítja bőrünk védelmi funkcióit. Az sem szerencsés egyébként, ha a nyári hőségben jéghideg vízzel zuhanyozol vagy mosol hajat, az ugyanis erőteljesebb működésre sarkallhatja a faggyúmirigyeket. A legjobb ilyenkor is az arany középutat választani: a fürdéshez és a tusoláshoz használj kellemesen meleg vagy langyos vizet, ezekkel is elérheted a kívánt melengető vagy frissítő hatást!
  • Az sem elhanyagolható kérdés, hogy milyen ételek kerülnek a tányérodra! A helytelen táplálkozással szervezeted nem jut hozzá az egészséges működéshez szükséges vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz, így a bőröd sem kaphatja meg azokat a tápanyagokat, amikre vágyik, ez pedig kihat például a sejtek és szövetek megújulására is. Az elégtelen folyadékfogyasztás nem csak bőrszárazsághoz vezet, hanem az immunrendszert is gyengítheti, ami aztán a bőr védelmi rendszerének sem kedvez. Ennek következtében bőrünk irritálttá válhat és akár makacs gyulladások is kialakulhatnak.
  • Közvetve a stressz és a kimerültség is hatással van a bőrünkre, hiszen ilyenkor szervezetünknek át kell csoportosítani az energiáit. Amíg azon fáradozik, hogy visszanyerje vitalitását, bőrünk kevesebb vitaminhoz és ásványi anyaghoz jut, ami rövid időn belül meg is látszik rajta!
  • Szót kell ejtenünk a gyógyszerek mellékhatásairól, előfordulhat ugyanis, hogy nem kímélik a bőrünket és meggyengítik védelmi rendszerét. Hatással lehetnek például a faggyú- és verejtékmirigyek működésére, megzavarhatják a bőr vízháztartását és a sejtek megújulását is lassíthatják. Elsősorban az antibiotikumok, a gombaellenes orvosságok, a hormontartalmú gyógyszerek és az aknék kezelését szolgáló gyógyszerek okozhatnak galibát.

Mit tehetünk a bőr egészségéért?

  • Törekednünk kell az egészséges életmódra, hiszen tudatos táplálkozással kellő mennyiségű vitamint, ásványi anyagot, antioxidánsokat és folyadékot vehetünk magunkhoz.
  • Kiemelkedően fontos, hogy káros anyagoktól mentes, 100%-ban természetes kozmetikumokat használjunk, reggel és este is jusson időnk az arctisztításra, ám kizárólag kíméletes lemosókat válasszunk!
  • A legjobb, ha olyan arclemosó mellett döntünk, ami szappanmentes, nincsenek benne mesterséges illat- és színezőanyagok és olyan egyéb összetevők, amik irritálhatják a bőrünket.
  • Az arctisztításhoz puha szivacsot és törölközőt használjunk, kerüljük a durva és érdes textúrákat!
  • A lemosás után használjunk olyan krémet, ami értékes összetevőinek köszönhetően hozzájárul ahhoz, hogy erősebbé váljon bőrünk védelmi vonala!

Legfrissebb blogbejegyzések

Szem alatti duzzanat, táskák és karikák

Szem alatti duzzanat, táskák és karikák

C vitamin szérum: hogyan hat és hogyan használd?

C vitamin szérum: hogyan hat és hogyan használd?